Blogajánló(k)

Hey guys!:3
So, a címből már lehet kapiskálni, hogy egy - pontosabban két - blogot hoztam magammal, hogy kicsit népszerűsítsem.: Ugyanis csillamlámásul jó *-*
Egy barátnőm írja, aki Neymar titkos szerelme de pszt! Nehogy a média megtudja,mert jaj nekem. c:
So tessék feliratkozni, kommentelni neki, had tudja, hogy jó az amit csinál. ^^ <3
At first.:                                 http://everythingissobeautifuly.blogspot.hu/

Lora, aki 19 éves, spanyol lány, családja Barcelonába utazik nyaralásképpen, amikor édesapja kap a városban egy jó állást, amit azonnal el is fogad. Van egy bátyja, Josh (21) a lány focirajongó, így nem hagyhat ki egy barca meccset, ha már itt fog élni. Bátyja ellenszenvet mutat a focisták iránt, szerinte csak minden lányt kihasználnak, ezért hugát mindenhová elkíséri, ahogy a meccsre is, ám a parton pihenve nincs esélye megvédeni szeretett hugát minden focistától, ahogy ez most is fog történni. Neymar, a híres brazil focista, aki egyben nagy nőcsábász, Lorára is szemet vet.

 

 http://neymarandsophielovestory.blogger.hu/

 A történet a közismert focistáról, Neymar da Silva Santos Juniorról (23) és a fiatal magyar lányról, Veres Sophieról (20) szól.

E szerelmes történetben megtudhatjátok, miként alakul ki a két fiatal szerelme és milyen akadályokkal küzdenek meg.

Név : Veres Sophie

Életkor : 20

Állampolgárság : Magyar

Beszélt nyelvek : magyar, angol, spanyol, svéd, portugál

Anya : Kiss Anita (40)

Apa : Veres Zoltán (42)

Érdeklődési kör : fogathajtás, díjugratás, éneklés, tánc, foci

Név : Neymar da Silva Santos Junior

Életkor : 23

Állampolgárság : Brazil

Beszélt nyelvek : portugál, spanyol, minimális angol

Anya : Nadine Santos

Apa : Neymar da Silva Santos Senior

Gyermek : David Lucca da Silva (4)

Érdeklődési kör : foci, tenisz, tánc, éneklés

Név : Árvai Brigitta

Életkor : 20

Állampolgárság : Magyar

Beszélt nyelvek : magyar, angol, spanyol, portugál, német

Anya : Szabó Katalin

Apa : Gábor Lajos

Érdeklődési kör : síelés, éneklés, tánc, lovaglás, foci

Név : Lionel Andrés Messi

Életkor : 28

Állampolgárság : Argentín, Spanyol

Beszélt nyelvek : spanyol, angol, portugál

Érdeklődési kör : foci, zene, kézilabda,kerékpározás

6.rész ~ Doki

 Hey guys!:3

Mint láthatjátok, történt pár kisebb átalakítás a blogon.
Először is... Ez a kép olyan mádörfákör szexös lett, hogy mindjárt megakad a torkomon a szívem *O* Tudom, hogy nem a legújabb, de most őszintén...:3 Eh, szerelmes vagyok, sorry.

• Néhány részt egy picikét átírtam, ha nem olvassátok végig az sem baj, semmi érdemleges változás nem történt, de akit érdekel, az újrakezdheti a történetet.:)
• Ugyan most nincs fejléc, de hamarosan az is elkészül!:) 
• Senki ne ijedjen meg, nem vettem le a részeket, csak kicsit tömörítettem, így a fejezetek hosszabbak lettek, és mostantól körülbelül ekkora mennyiségre számíthattok.
• Nincs csütörtökön rész. Mivel - szerintem ti is rájöttetek - nekem nem megy ez a határidős dolog, ezért nem szabom meg, mikor jön új rész, egyszerűen amikor lesz ihletem/kedvem/energiám/gépem írni.:)
• Új név. Na ja.:3 Mostantól nem csak én vagyok Menta.xx , hanem a blog neve is Alone ~ Together lett. Tudom, nem a legszerencsésebb a történet elindítása után ezzel babrálni, de ez van.:D
• Nos, ennyi lenne a változás, még tervezek egy nagyobb desing átalakítást (tudom, az eltünésem előtt is ezt mondtam).

- Mikor jöttök legközelebb? - kérdezte apu.
- Még nem tudom, szerintem jövő hétvégén beugrunk - adtam búcsúpuszit az arcára.
- Nagyon vigyázzatok magatokra, rendben? - szorongatott meg anya, aztán pedig Lina következett.
Miután mindenki elköszönt mindenkitől, hazafelé vettük az utat. Angelina csöndben játszott a babájával, míg mi Faith-el beszélgettünk.
- Szóval ez a Malik gyerek nem szimpi? Akarod, hogy szétrúgjam a se...akarom mondani, elbeszélgessek vele? - javította ki magát szabad szájú barátnőm, ahogy nyomatékosan a hátul lévő kislányomra mutattam.
- Egyáltalán nem. Egy arrogáns tuskó. Viszont nem érdekel, ha azt hiszi, hogy csak azért, mert így viselkedik feladom, baromira téved. Még azt is kiszedem belőle, amire ő sem gondol - minden szónál egyre erősebben fogtam a kormányt, aminek hatására elfehéredtek az ujjaim.
- Hát csajszi, én neked szurkolok! De komolyan szólj, ha segítség kell, ismerek pár...embert - kacsintott rám.
- Attól tartok én is - nevettem fel, és tovább folytattuk a társalgást.
*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*
- Lina, figyelj csak - szóltam a vígan fürdőző lánykának.
- Mit szólnál hozzá, hogyha a szünetekben pár napot a nagyiéknál töltenél? - könyököltem fel a kád szélére.
- Oké, de vihetem Sajtit? - kérdezte.
- Természetesen Sajti is mehet - mosolyogtam vissza. Sajti az egyik kedvenc plüss állata, egy szürreálisan nagy fülekkel rendelkező egér. Még April hozta be a kórházba a születésénél, azóta Sajti szent és sérthetetlen.
- Akkor rendben! Mikor megyünk? - vigyorgott.
- Jaj, még nem most! Még van idő, majd ha az óvodában szünet lesz, akkor, megegyeztünk? - tartottam pacsira a kezem, amit sikeresen megkaptam, egy adag habbal egyetemben. Így kezdődött meg a nagy Hab Háború.
Szeptember 8. Vasárnap
Zayn Malik szemszöge

"So kiss me where I lay down"

Sálba és napszemüvegbe burkolódzva róttam a város utcáit, próbáltam kitalálni, hogy mit is kezdjek magammal. Itt ne gondoljatok megváltó szövegekre, hogy például.: Mit tegyek az életemmel? Hogyan lehetnék jobb ember? Hogyan felelhetnék meg másoknak?
Ezekről szó sincs. Egyszerűen arról van szó, hogy nem tudom eldönteni, elmenjek egy buliba és ott igyam le magam, vagy inkább otthon.
Valaki megkopogtatta a vállam.
- Hm? - néztem a kb 15-16 éves lányra.
- Öhm..te..szóval...te vagy Zayn Malik? - hirtelen azt hittem sír, vagy éppen kifolyik a szeme, annyira csillogott. Szőke haja egyszerűen egy lófarokba volt kötve, a fekete kockaszemüveg mögött pedig egy zöld szempár ült.
- Igen, mit szeretnél? - megeresztettem egy mosolyt felé, mire - esküszöm - hallottam, ahogy a szíve dobban egyet.
- Esetleg, egy kép...akarom mondani... - becsukta a szemét, és egyre pirosodó arccal elszámolt magában háromig.
- Szeretnék veled egy közös képet, ha nem bánod! - ahogy ezzel az erős habitussal, mondhatni rám kiáltott, majdnem megijedtem.
- Vagyis, bocsánat, nem akartam így...
- Hé, semmi baj. És igen, csinálhatunk egy képet - mosolyogtam rá őszintén. Ő nem tehet semmiről.
- Juj, nagyon szépen köszönöm! - vigyorodott el, majd elkészítettük a képet, és aláírtam a telefontokját.
Öröm volt nézni az arcán azt a boldog mosolyt, látni, hogy tényleg örül. Olyan jó érzéssel töltött el...
- Még, lenne itt valami... - kezdte zavartan.
- Mondd csak, nem harapok - kacsintottam.
- Szóval, miért...miért vagy ilyen szomorú mostanában? - felnézett rám, és láttam a szemében, hogy tényleg érdekli.
- Én...nem vagyok szomorú. Fáradt talán, de szomorú semmiképpen.
-De igen, szomorú vagy. Látszik rajtad, minden Directioner észrevette, és segíteni szeretnénk valahogy. Három napig trend is volt ebből, és mivel nem reagáltál, arra gondoltunk, tényleg nagy a baj.
- Nem igazán voltam twitteren úgy...pár hónapja. Aranyosak vagytok, hogy segíteni szeretnétek, de nincs rá szükség, már az is elég, hogy egyáltalán gondoltok rám - megsimogattam az arcát, mire azt hittem, elájul.
- Rendben, de ha bármi baj van, nekünk szólj, elintézzük - vette a bátorságot, és rám kacsintott, így felnevettem.
- Mindenképpen, de most mennem kell. Nagyon örültem, öhm.
- Oh, tényleg. A nevem Christina Mendler, bocsánat.
- Ugyan. Szóval nagyon örültem Christina - öleltem meg hirtelen, aztán lassan elváltak útjaink. Nem néztem hátra, de tudtam hogy vissza-visszafordul felém.
Érdekes. Ennyire látszik rajtam, hogy változtam? Szomorú lennék? Én nem érzem magam annak, legalábbis a józan pillanataimból ítélve, mert a többire nem nagyon emlékszem. Mi okom lenne egyáltalán rá? Megvan mindenem ami kellhet, pénz, hírnév, nők, és amit csak akarok. Az meg hogy kicsit többet iszom, mint a normális emberek, kit zavar?
Elzavarva a gondolataimat indultam hazafelé, és úgy döntöttem, holnap elmegyek Rose-hoz, és meglátjuk mi sül ki belőle.
Szeptember 9. Hétfő
Rose Trumble szemszöge
A vasárnapom nagyon jól telt, délelőtt Lina és Faith "segítségével" megfőztük, aztán pedig a Temzénél róttuk az utakat. Faith kihozta a kutyáját, Goldit, így Linának nem volt szüksége többé ránk, mi csak a felügyelet miatt voltunk. Mivel Goldi egy nagy testű kutya, Lina kutyagolt szerencsétlenen, "sétáltatta", valamit próbálta megtanítani neki, hogy hozza vissza a labdát, nem sok sikerrel. Este pedig készültünk kicsit a másnapi ovira, majd miután lefeküdt aludni, én még átnéztem , hogy milyen hét is vár rám.
*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*
- Mondd gyorsan, April - szóltam bele a telefonba, ami 8 óra előtt pár perccel szólalt meg. Még a szokásos kávémat iszogattam, és vártam az első embert, aki -micsoda meglepetés- Zayn volt.
- Jövőhét hétfőn megyek haza! - hadarta, nekem pedig az állam is leesett.
- Komolyan? Ez eszelős! - röhögtem.
- Újra együtt a három idióta, mi? - kuncogott, majd elmosolyodtam.
- De még mennyire! Már fél éve nem is találkoztunk, most meg... - hangos kopogás dörömbölés zavart meg, ezután pedig -választ meg nem várva- Zayn lépett be.
- Le kell tennem, majd beszélünk, szió cica - köszöntem le, és letettem a készüléket.
- Esetleg nem kéne megvárnod, amíg válaszolok a "kopogásra"?
- Nem - vigyorgott. Nagy levegő, nyugalom.
- Mindegy, felejtsük el. Hogy telt a hétvégéd? - dobtam le magam a fotelomba.
- Tökéletesen. Nem is mondtad, hogy van pasid - mondta hirtelen, nekem pedig felszaladt a szemöldököm.
- Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy nem rád tartozik a magánéletemben történő dolgok. A másik, nem kérdezted. - válaszoltam jól átgondolva a mondandómat.

Ro aznap.

- És ha megkérdezem, azt fogod mondani, hogy nem tartozik rám, ugye? - még csak most tudtam igazán megfigyelni, hogy is nézett ki aznap. Egy fekete csőnadrágot és egy batman emblémás, ugyancsak fekete pólót húzott, valamint egy sportcipőt. A haja szokásosan volt felzselézve, valószínűleg ha éppen egy forgószélbe keveredne, akkor is ugyan így jönne ki belőle.
- Pontosan. Figyelj, Zayn. Engem arra kértek meg, hogy beszélgessek veled, és próbáljak segíteni, de ha nem vagy hajlandó ebben elvégezni a te részed, ez nem fog menni. Szóval nagyon szépen megkérlek, csak egy kicsit vedd komolyan. Napi két óra, csak ennyit kérek, utána azt csinálsz amit akarsz - végig a szemébe néztem, és minden akaraterőmet összeszedtem, hogy a szemkontaktussal kicsit nagyobb hatást gyakoroljak rá. Nem tudom mit láthatott, de az is lehet, hogy csak beleunt ebbe az egészbe, de megadóan sóhajtott, és felemelte mindkét kezét.
- Rendben Doki, legyen. Segítek, ha maga nem zargat folton, és ha valamire nem akarok válaszolni, azt nem erőlteti. Így esetleg tárgyalhatunk. És még valami!
- Mondd! - ráztam meg a fejem.
- Hagyjuk ezt a páciens - doktor dolgot, nem vagyok gyogyós, egyszerűen csak...beszélgessünk, jó?
- Rendben, akkor egyszerű csevej. Szóval, mit csináltál a hétvégén? - mosolyogtam rá biztatóan, és kifejezetten boldogan, hiszen mégis csak egyet előre léptünk.
- Ööö... A szombatom kissé kiesett, úgyhogy gondolom bulizni lehettem. Vasárnap meg sétáltam, találkoztam pár rajongóval, és az estét egy üveg whiskyvel töltöttem - bólintott elégedetten (?).
- Értem. És téged nem zavar, hogy jórészt nem emlékszem a bulizós napjaidra? - keresztbe tettem a lábam, nagyon új volt, hogy megnyílik  és hajlandó minden csúfondáros megjegyzés nélkül válaszolni a kérdéseimre.
- Egy picit. De mindig készülnek képek, szóval nagyjából megtudom mi történt. És te mit csináltál? - mosolygott (!!) rám. Esküszöm, még a végén szimpatikus lesz.
Már éppen mondani akartam, hogy semmi köze hozzá, amikor eszembe jutott, hogy az imént miben egyeztünk meg.
- Hát, jól. Szombaton lementünk a szüleimhez, vasárnap pedig a Temzénél sétáltunk és körülbelül ennyi - vázoltam nagyon vonalakban a helyzetet, hiszen attól, hogy nem úgy viselkedünk, mintha a szokásos doktor - beteg szerepeket játszanánk el, még mindig nem bízok benne annyira, hogy bármit feltétel nélkül elmondhassak neki.
- Az remek. Van még valami kérdésed, vagy esetleg..? - nézett reményteljesen az ajtó felé, de sajnos le kellett lomboznom a kedvét.
- Ne siess, még van másfél óránk, és még sok mindre kíváncsi vagyok! - vigyorogtam rá, amire egy szívből jövő...sóhajt kaptam. Talán egyszer még a mosolynak is eljön az ideje.
Niall Horan szemszöge
- Louis, hagyd azt a galambot! Azonnal gyere ide, megbeszélés! - ordította Paul, közvetlenül mellettem, így minimum egy másodfokú halláskárosodást szenvedtem. 
- Jövök már! Nem értem, Kevin miért nem repül. Pedig már ivarérett - rázta a fejét sajnálkozóan, miközben az ütött-kopott műanyag galambot szorongatta.
- Nem hiszem el, hogy te vagy a legidősebb a bandában! - korholta le a menedzserünk, mi pedig lapítottunk. Már több mint két órája próbálunk, de még a a felét sem raktuk össze a műsornak. Persze, a koncertek nagy része a random ökörködés, de nem árt, ha azért összeegyeztetünk, hogy mikor melyik szám jön, és esetleg néhány humoros elemet is előkészítünk, mint például egy "tánc".
- Srácok, megértem, hogy fáradtak vagytok, de tudjátok, hogy ez fontos. Mivel Zayn nincs itt, ezért a ti profizmusotokra kell számítanom, és arra, hogy a koncert előtt eltudjátok neki mondani a dolgokat. Így is tartanom kell miatta a hátam, nehogy kitegyék a szerződésszegés miatt, de ezt nem nektek kell magyaráznom, ugye? - tette fel a költői kérdést, amivel mindenkit lelombozott - kivéve Liam-et, aki így is maga alatt volt -.
- Tíz perc szünet, aztán ha hibátlanul elpróbáljátok, mehettek, és holnap estig nem is látjuk egymást! - tapsolt kettőt, és már el is tűnt egy külső folyosón.
Kedvetlenül meneteltünk oda egy nasis asztalhoz, ahol szendvicsek, üdítők és mindenféle ételnek nem nevezhető ízletes kalóriabomba terpesztett.
- Szerintetek tényleg kitehetik a bandából? - kérdezte halkan Harry, aki éppen egy szendvicset vizslatott.
- Hát, ha lebukik a szerződésszegés miatt, akkor tuti. Engem is kiraktak, még jó hogy nem engedtétek...De Zayn-nél sem engedjük, meg most hogy Rose-hoz jár, nemsokára újra a régi önmaga lesz, nem kell aggódni! - mosolyodtam el, mire Harold rámnézett.
- Kéred még azt a szendvicset? Az az utolsó szalámis - haraptam be az ajkam, és cukin néztem rá. Ő pedig nevetve nyújtotta át az utolsó szalámis szendvicset. Mint mindig.

5.rész ~ Család

 Hello emberkék! ˘˘

Kinek mit hozott a karácsonymanó?:3

Én is "kedveskedem" nektek egy új résszel, amit az egyik legjobb barátnőmnek ajánlok! <3

Szeretleeek! :'3

Ps.: Nagyon remélem, tudod, hogy rólad beszélek Blanka!! :D

Visszatérve rátok, ha tetszett, iratkozattok fel, kommenteljetek, és minden ilyesmi! :)

Lots of love guys!<3

-Tshő Blöki! Na figyi, az van, hogy itt állok a reptéren, egy nyomorult taxi se jön erre, ami igen érdekes, főleg, hogy egy kicseszett repülőtéren vagyok, ahol sok az ember! - Faith néha elég idegbeteg, főleg ha felhúzzák az agyát. De ezért imádni való. Ha bezsong, le se lehet lőni, addig hajtja magát, amíg el nem éri, amit akar.
-Békesség Cica! Ez burkolt célzás akart lenni arra, hogy menjek érted? - meg sem vártam, amíg válaszolt, azonnal lehúzódtam az út szélére, és megfordultam.
-Talált, süllyedt. Kábé mikor érsz ide? - szinte láttam, ahogy az egyik szőke tincsét tekergeti, plusz hallottam a rágógumi csattogását a telefonban.
-Pár perc. Anyuékhoz indultunk, szerencséd van. Viszont, mi a nyuszifüle miatt vagy itthon? Nem csak jövőhéten jöttél volna? - megálltam egy zebránál, és megvártam, míg egy anyuka a hármasikreivel átmegy az út túloldalára. Bele se merek gondolni, milyen lehet három gyerekkel. Nekem néha még Angelina is sok, attól függetlenül, hogy áldott jó természete van, még ki tud idegelni.
-Ne is mondd! Azok a nem normális idióták kizártak a versenyből ma reggel. Fel tudod ezt fogni? Kizártak! Engem! Az eszem megáll, komolyan. - itt pedig egy körülbelül 11 szavas káromkodást szavalt el, emelt hangerővel, amit nem szeretnék leírni. Azonban az emberek arcát annál szívesebben megnéztem volna.
-Mit csináltál te diló? - nevettem fel, és megálltam a főbejáratnál.
Ott ült. Csak a táskája volt nála, ami bizonyította, hogy sietősen távozott. Valószínűleg, felforrt az agyvize, és mindent otthagyva ült fel az első ide tartó gépre. Már meg sem lepődöm. 22 év alatt, kiismertem. Már azelőtt tudom, hogy mit fog csinálni, vagy mondani, mint ahogy ő maga tudná. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem tud meglepetést okozni. Sőt! Mikor azt hiszem, nem csinálhat nagyobb baromságot, mindig beújít valamivel.
Ez a Faithizmus. Sajnos, nem gyógyítható. De jobb is.

Faith

-Na végre! Kezdtem unni, hogy a negyvenes fószerek mind csorgatják a nyálukat. - fürgén feltápászkodott, majd szó szerint a nyakamba ugrott.
- Annyira hiányoztál Ro! Ijjá, ha tudnád mennyi mesélni valóm van! Tök fura, hogy órákat beszélünk telefonon, mégis élőben sokkal jobb elmondani. Alig várom, hogy April is itt legyen! Találkoztam egy totál sötét sráccal, mármint nem agyilag, érted. Szóval, úgy volt, hogy nagyban sétálok a Louvre felé... - csak beszélt, beszélt, és beszélt, amit nagyon szívesen hallgattam volna, ha nem várt volna Lina a kocsiban, - attól, hogy aludt, még utáltam egyedül hagyni - plusz anyuék is vártak.
-Nyugi Faith! A kocsiban mindent elmondhatsz, de most menjünk, anyuék várnak. - pöppet eltorzult az arckifejezése - utálta, ha félbeszakítják. Viszont belátta, hogy igazam van. Tényleg nagyon mesélni akarhatott, ha ezt ilyen gyorsan kijelentette.
Megfogta az egy szem táskáját, és beszálltunk a kocsiba. Már éppen kérni akartam, hogy folytassa amit elkezdett, de nem volt rá szükség, tudta mit kell tennie.
-Ott tartottam, mielőtt valaki - itt elég csúnyán nézett rám - félbe nem szakított. Szóval, sétálgatok a Louvre felé, látok valami fekete izét, mondom magamban, mi a fene lehet, megnézem, max megesz. De nem evett meg, mert hát az emósok nem kannibálok asszem'. A lényeg az, hogy megvan a száma, mert mondtam, hogy van egy góth barátnőm, erre mondta hogy a fél karját odaadná egy ilyen lényért, erre én rávágtam, hogy ha valamit elbasz, garantáltam mind az öt végtagja hiányozni fog. Mire, visszakérdezett, hogy miért öt tag. Így visszagondolva, lehet, hogy mégiscsak sötétebb belülről, mint kívülről. Mindegy, jelentőségteljesen ránéztem a nadrágjára, ami megjegyzem, kicsit szűkösnek tűnt. Ezután elszaladt. - itt értetlenül rám nézett, mintha annyira furcsa lenne. Bár...hagyjuk.
-Végül is, megértem szegény srácot. Megfenyegetted, hogy leamputálod a tökeit, még jó hogy beijedt. Viszont azt csodálom, hogy nem futottál utána. Kifejezetten fejlődésképes vagy. - pillantottam rá, egy ravasz mosollyal. Róla még tudni kell, hogy szívesen kergetőzik, ha úgy érzi, nincs lezárva egy téma, de a másik fél lelép.
-Akartam. Viszont, előtte pár perccel vettem ezt a szépséget. - itt lemutatott az orbitálisan nagy sarkakkal rendelkező cipőjére. -Egy ilyen gyönyörűségben csak nem fogok egy félős borz miatt rohangálni, mint egy töketlen mókus - ingatta a fejét rosszallóan, én pedig kiröhögtem szegénykémet. Azért, biztos nem lehetett kellemes.
-Értelek. Viszont, egy valami érdekelne...
-Mond Blöki!
-Mi a halált csináltál, amiért kitiltottak?
-Betörtem az egyik lovász orrát. Letapizta a seggem, plusz kevesebb répát adott Hendysa-nak. - rántotta meg a vállát.
Egyetértettem vele. Említettem, hogy ő nem tud veszteni. Azonban, inkább elviseli a vereséget, minthogy megalázzák, és ezért nem lehetett hibáztatni. Ő tipikus az a nő, aki nem fél megtenni amit kell. És ha ehhez kizárták, neki teljesen megérte.
Lassan parkoltam le apuék háza elé, ahol a szüleim már az ablakból lesve figyelték az utcát...
 *~*~*~*~*~*~*~*~*~*
Gyorsan pattantam ki az autóból, és ugrottam a szüleim nyakába.

- Sziasztook! - ölelgettem meg őket, hisz már két hete nem is találkoztunk. Átlagosan, minden héten lejövünk, viszont a múlt héten nem fért bele az időbe.
- Szervusz Drágám! - köszöntött anyu, és össze-vissza puszilgatta az arcom. Nevetve soroltam át apához, aki csak kulturáltan megölelt, és adott két cuppanósat az arcomra.
Már éppen akartam indulni Lináért, amikor Faith már a kezében hozta az alvó csöppséget.
- Madison! De örülök, hogy látlak! - anya még "türelmesen" megvárta, míg átveszem Angelinát, aztán szegény Faith is az áldozatává vált. Na persze ezt az említett cseppet sem bánta.
Anya oda meg vissza van Faithtől és Apriltől. Ugyan úgy imádta őket, mint engem, és mivel ők szinte a testvéreim, ez sosem jelentett problémát. A két leányzó szülei is jóban vannak az enyémekkel, az anyák szinte egy-két hetente összeülnek pletyizni, míg  az öregek pókerezni járnak össze.
Apával is köszöntek, majd szépen beballagtunk, Angelinát pedig bevittem a régi szobámba, ahol aludni szokunk, ha ott vagyunk.
Lefektettem, betakargattam, majd elsöpörtem az arcából egyenes, barna haját. Ezt egy halk szusszanással konstatálta, majd elfordult, teljesen a takaró rejtekébe menekülve.
Mosolyogva sétáltam vissza a társasághoz, ahol anya megbotránkozott, valószínűleg a kizárás körülményeit kifogásolta, apa állán pedig kidagadt egy ideg, ami bizonyította a teóriámat, miszerint ideges.
- Josh, Emma, nyugalom! Megoldottam! - mosolygott Faith a szüleimre, akiket ez egyáltalán nem nyugtatott meg.
- Feljelentetted legalább? Madison, ez nem játék! Lehet, hogy neked nem esett bajod szerencsére, de más lányok nem képesek megvédeni magukat! - dörmögte apa.
- Tisztában vagyok vele, ezért szóltam az egyik szervezőnek, mielőtt kitiltottak. Biztosítottak róla, hogy nincs maradása, szóval nyugalom!
Mindkettőjükön látszott, hogy megnyugodtak. Mióta velem megtörtént az a dolog, nagyon komolyan veszik az ilyesfajta dolgokat. Számtalan erőszak ellenes csoportnak adományoznak, sőt! Néhánynak még tiszteletbeli tagjai is.
Próbálják felhívni arra a figyelmet, hogy attól, hogy más emberekkel, vagy hozzátartozóikkal még nem történt meg, még nem jelenti azt, hogy nem is fog. Önmagukat veszik alapul, hogy ilyen szinten ők sem folytak bele a dolgokban, Lina előtt.
Én őszintén tisztelem őket ezért, csak nem értem értelmét néhány dolognak, hiszen sok nő fél tenni a dolgok ellen, nem mer felszólalni. Félnek, hogy miután segítséget kértek, az nem ér el hozzájuk időben, és már késő lesz.
A csoportok nagy része, túl feltűnően akar segíteni, és így nem csak a bántalmazottak figyelmét hívják fel, hanem a bántalmazókét is.
- Rose! Hahó! - húzogatta a kezét  szemem előtt Faith.
- Hm? - varázsoltam gyorsan mosolyt az arcomra.
- Csörög a telód - vigyorgott rám, amitől őszinte kacagás tört elő belőlem.
-April az, felveszed? - nyújtottam felé a telefont, mire megköszörülte a torkát.
- Üdvözlöm! Itt Ms. Rose Agyturkász Trumble személyi asszisztensének kutyájának, a szerelmének az ősellenségének, a vacsorájának, a gazdájával beszél, miben lehetek szolgálatára?
Telefonon keresztül is hallottam April kacagását, és biztos vagyok benne, hogy egy szót nem értett a mondatból, velem együtt.
- Faith! Úristen, itthon vagy? Miért nem szóltál? Hol vagy most? - hallottam boldog hangját. Elmutogattam Faithnek, hogy kimegyek a konyhába, ugyanis a szüleim csendben leléptek.
- Na, végül kiderült, hogy hol is van a tojás? - nevettem fel.
- Jó hogy mondod! - kiáltott fel anyám, majd az arcomba nyomott egy fényképet. Gondolom, erről beszélhettek a telefonban, ahogy a hűtőnkben kutakodok.
- Na mármost. Látod azt ott? Az ott a tojás. És nem a majonéz! - nézett csúnyán apára. - Igazam van, vagy igazam van?
-Hát... - komolyan, felnőtt emberek,és úgy néztek rám, mintha valami hiperszuper, űbermenő akármit adnék annak, akinek igaza van.
- Ez nem tojás - hirtelen apa felkiáltott, de le kellett lomboznom a kedvét. - És nem is  majonéz.
- Mi? - mindketten egyszerre kapták ki a kezemből a képet, és nézték, mintha többet látnának rajta, mint eddig.
- Akkor mégis mi  fene ez? - vakargatta a fejét apa.
- Az kosz - jelentettem ki.
-Micsoda?? Kislányom, azt állítod, hogy piszkos a konyhám? - tette csípőjére a kezét anya, és haragosan nézett rám. Hiába vagyok a lánya, ezt még nekem sem nézné el.
- Dehogy! A gép lencséjén van egy folt, ami a  fél képet elfoglalja, ha jobban megnézitek - mutattam a kép fekete felére, ami eléggé szembetűnő. Legalábbis nekem.
- Ez hogy a csudába került oda? Josh, ez eddig is itt volt? - hitetlenkedett anyám.
- Meglehet... nem nagyon néztem a képet - gondolkozott apum.
5 órával később
Összefoglalva az eddig történteket.: beszélgettünk, nevettünk, Lina felébredt, ettünk, társasoztunk, megint beszélgettünk, aztán fociztunk az udvaron. Az utóbbi anya (!) ötlete volt, miszerint olyan jó móka lehet. Aha, csak nem gondolt  következményekre.
Fél órán belül már elterült a fűben, és szó szerint lihegett. És ezt úgy, hogy kapus volt.
Nevetve kucorodtam oda hozzá, míg ő pihent, én néztem hogy a másik három harcos, hogy küzd. Faith és Lina egy csapatban voltak, míg apa volt ellenük egyedül. Tudni kell, hogy apa profi volt, sorba lőtte be a nagyobbnál nagyobb gólokat, azonban egy csúnya térdkalács műtét után fel kellett adnia a focit. Így lett edző. Nem terheli meg magát túlságosan, mégis közel van ahhoz, amit a szíve súg neki.
- Figyelj, Rose.. - nézett rám anya.
- Igen?
- Szóval, Angelina születése óta, nem igazán ismerkedsz férfiakkal és...
- Anya, kérlek! Ezt már megbeszéltük! - sóhajtottam. - Jól megvagyunk magunk is, ha pedig Linának mindenképpen apafigurára van szüksége, akkor ott van apa. Amúgy is, 22 éves vagyok, egy 5 éves gyerekkel, ki az az idióta, akit érdekelnék így?
-Kicsim! 22 éves, gyönyörű, okos nő vagy, egy imádni való kislánnyal. Ha valakit ez nem hoz lázba, az meg sem érdemel titeket.
- Anya, a lányod vagyok, Lina az unokád, egyértelmű, hogy túl elfogult vagy velünk kapcsolatban - mosolyogtam rá szelíden, majd megszorítottam a kezét.
- Tudod, apáddal mindketten iszonyatosan önfejűek, és akaratosak vagyunk. Így nem tudom felfogni, hogy tehetsz túl rajtunk! Neked, elméletileg egy szelíd, befolyásolható lánynak kéne lenned, erre tessék! - nevetett el, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Szeretlek, anya! - dőltem a vállának.
- Én is Drágám! - simogatta meg az arcom.

4.rész ~ Barátok

 Tshőő!:3

Ugye, tegnap mondtam, hogy még ma teszek ki részt.

És ezt sikerült is tartanom, még ha már csak 5 perc is van hátra.

So sietek.

At first.: Louis drágám...Nagyon boldog születésnapot, remélem minden kívánságod teljesül, ami csak lehetséges. No meg ami nem, az is! Egy kis mágia csodákra képes ;) <3

Nektek pedig nagyon boldog karácsonyt kívánok, köszönöm, hogy itt vagytok, olvastok, komiztok etc..:'3

Valljuk be, ez az első közös karácsonyunk! :D 

Úgyhogy, karácsonyi ajándékra számíthattok! :3

Remélem, mindenki megkapja azt az ajándékot, amire vágyott!

Sok puszi, ölelés, virgács! <3

Úristen, 23.59.

Ho-ho-ho-ho!!

Szeptember 7. szombat

"-Jó reggelt, anya! - nyújtózkodott, én pedig automatikusan kaptam ki az ágyból, hogy megpuszilgassam.
-Szia, Kincsem! Készen állsz a nagy kalandra? - köszöntettem a kislányom."
-Hová megyünk? - kisgyerek lévén, rögtön kíváncsi lett a tekintete, mintha karácsony reggelén lennénk, az ajándékbontás előtt.
-Nem tudom, hová szeretnél? - kisimítottam egy barnás hajtincset a homlokából, ő pedig kiugrott az ágyból.
-Tudom már! - kiáltott fel boldogan, majd táncolni, pontosabban balettozni kezdett a szőnyegen.
-Süssünk sütit, aztán menjünk el a nagyiékhoz!
-Rendben, szedjük össze magunkat, és sütésre fel!
Két óra múlva
-Hát Lina...kész vagyunk! - kemény másfél órát szenvedtünk a sütéssel, plusz az a fél óra, amíg sült. Viszont, elkészült! Igaz, hogy rá sem lehetett ismerni a konyhára, ugyanis dobálóztunk egy kicsit a lisztel, meg néhány tojással, de hát na! Egyszer élünk, élvezzük ki, nem?
-Oké, a terv a következő! Megfürdünk, mert mindkettőnkről folyik a tojás, aztán felöltözünk. Addig kihűl a süti is, azt elcsomagoljuk, és indulunk a nagyiékhoz, mit szólsz?
-Rendben. Van egy tojásdarab a homlokodon - nevetett, én pedig a kezemmel letöröltem. Megjegyezném, hogy nem csak egy tojásdarab volt, hanem minimum egy egész csirke.
Miután mindketten letudtuk a fürdést és öltözködést, Lina elkezdte a süteményeket elcsomagolni.
A tisztálkodás egy jó órát igénybe vett, mert mint kiderült, a tojás-liszt kombi elég makacs, ha a hajról van szó...
-Anya? Szia! - köszöntem mosolyogva a telefonba, miközben az ajtófélfának dőlve néztem Angelina ügyeskedésit.
-Szia Kincsem! Hogy vagytok? - ahogy ezt kimondta, egy hatalmas csörömpölés hallatszott.
-Hupsz. Ennyit a tejszínhabról. Mikor jöttök? - na igen, az anyukám nem egy idegbajos.
-Pont ezért hívtalak. Leszaladnánk, ha nem baj.
-Ne butáskodj! Tudod, hogy bármikor jöhettek! - ez igaz. Bármikor, bármilyen körülmények között átmehettem. Alig egy órára laktak tőlünk, így viszonylag gyorsan odajuthattunk.
-Akkor szerintem nemsokára indulunk. Amúgy, mihez kellett volna a tejszínhab? - érdeklődtem, ha már miattam ment tönkre.
-Apád mindenáron pudingot akart enni, és tudod milyen egy analfabéta a főzés terén! Komolyan mondom, annak is örülök, ha egy szendvicset meg tud csinálni anélkül, hogy el ne vágná a kezét! Kész katasztrófa! - fakadt ki anya, aki egyébként szakács, így nagyon a szívén viseli, hogy apa hadilábon áll a konyhával. És sajnos, vagy szerencsére, eddig 1:0 az állás a konyha javára.
-Hallom ám! - ez minden kétséget kizárólag apa hangja. Hoppá!
-Jobb is! Richard, kinek jut eszébe betenni a tojást a szekrénybe?? - és itt egy aranyos házastársi vita kezdődött arról, hogy 29 év házasság után, hol is tartják a tojást.
-Anya!? Itt vagy még? - kérdeztem szórakozottan, mert hát, ki nem élvezi az ilyen vitákat rajtuk kívül?
-Persze, mondd csak! Csak éppen fényképes bizonyítékot mutatok apádnak arról, hogy bizony a tojást a hűtőben tartjuk.
-Fényképes bizonyíték? Akarom én tudni? - nevettem fel.
-Persze. Van egy kép rólad, ahol éppen nyolc évesen a hűtőben állsz, és tisztán látszik, hogy ott van a tojás!
-Az a majonéz!! Hányszor mondjam még el, hogy még csak nem is hasonlít a tojásra? Rose, segíts már! - szólt bele apa, mert hát ugye ilyen helyzetben a gyerek az aduász.
-Sajnálom, de nem látom a képet. Csak annyit akartam mondani, hogy akkor mi indulunk, nemsokára találkozunk!
-Rendben Szívem, vigyázz az úton, és addig is puszilom Linust!
A gyorsnak és információ hiányosnak nem nevezhető telefonbeszélgetés után, végre elindulhattunk. Linát gondosan bekötöttem a kocsi hátsó ülésén, majd bezártam a ház ajtaját, és indulhattunk is.
Az első tíz percben még Angelina nagyban hadarta a héten vele történteket, aztán már csak az vettem észre, hogy egyre hosszabb ideig pislog, míg végül elaludt a drága.
Megpróbálok a lehető legtöbb időt vele tölteni, és bár tudom, hogy nem az igazi az, hogy mindig csak este hat után lát, plusz a szombat, vasárnap, amit végig vele töltök, viszont nem tudok mit tenni. Bánt? Iszonyatosan. Imádom őt, és ha tehetném éjjel - nappal vele lebzselnék, de ez sem a munkám, sem pedig az óvoda miatt nem megoldható. Ugyanis, szeptember elsejétől már a kiscsoportba jár. Hihetetlen, milyen gyorsan fejlődik.
Hirtelen megszólalt a telefonom,  és a képernyőn a világ egyik legidiótább nőszemélye vigyorgott.

Madison Faith Perez

Madison Faith Perez. Az embereknek csak és kizárólag Madison. Viszont, nekünk van úgymond, egy csoportunk, amiben hárman vagyunk.
Ez azt jelenti, hogy két ember hívhatja Faithnek. Én, és April Lockhart.
Ez a barátság már az égben megköttetett. Mindhárman ugyanabban a kórházban születtünk, majd később ugyanabba a csoportba kerültünk az óvodában. Osztálytársak voltunk tizenkét évig.
Egyedül az egyetem miatt szakadtunk el egymástól, viszont ez semmit nem jelentett. Ugyanannyit beszéltünk, nevettünk és sírtunk, mintha még együtt lettünk volna. Mindhárman éljük az álmainkat, bár személyiségünkből adódóan, kissé máshogy értelmezzük az élet fogalmát.

Ott van példának Faith. Nincsenek gátlásai, azt teszi amit akar. A szíve után megy, engedi hogy vigye az ár. Néha bunkó? Igen. Ez is hozzá tartozik? Naná. Nincs még egy olyan nő mint ő. 22 éves, és egy igazi lovas. Mindig is volt valami körülvették az állatokhoz, és ebbe a pasik is beletartoznak. Azonban, ő úgy bánik a lovakkal, ahogy csak egy vérbeli állatimádó tud. Ugrat, üget, galoppozik, meg minden ilyen ló járásra használatos szavak, amiket nem ismerek. Jelenleg már két hónapja Párizsban tartózkodik, egy lovas találkozó miatt, amit egy nemzetközi versennyel kötöttek össze - amit természetesen meg fog nyerni. Ő meg a vereség? Még viccnek is rossz.
Minden téren mindenevő. Nem tudsz olyan ételt, amit ő nem eszik meg. Nem tudsz olyan zenét, amit ő meg ne hallgatna - még ha utána le is hordja azt a sárga földig. A stílusa pedig... Olyan Faithes. Mindent mindennel, és még abban is állati dögös. Pofátlanság, igaz?

April Lockhart

Aztán, a drága, egyetlen Aprilünk. Ha valaki ránéz, rögtön a halál, sötétség, és fájdalom jut eszébe róla. Hogy miért? Kérlek szépen, ő góth. A feketén, fehéren és a szürkén kívül nem létezik számára más. Nem beszél sokat, nála jobb hallgatóságot el nem lehet képzelni. Ám, a baráti körében megnyílik, és többet ökörködik, mint elképzelnéd.
A stílusának pontos oka nincs, neki ez így jön be, ennyi. Nincs régi, elfeledett titok, sem életre szóló trauma. Egyszerűen csak, ez illik hozzá. Őszintén, el sem tudnám képzelni színesben, vagy hogy mindig csacsogjon, mint egy rossz plázapatkány (más néven, vásárlási mániával és folytonos megfelelési kényszerrel küzdő lányok/ tinédzserek/ nők).
Ő művész. Azon belül festő, és költő. Olaszország rabja, plusz ő is két hónapja van ott, a legújabb kiállítása miatt. Halál az életben, élet a halálban. Gyönyörű képek. A feketén kívül nem használt más színt. Egy színnel, több száz érzelmet sűrített a képekbe. Eszméletlen.
Ez a két ember, a "legjobb barát örökre" címmel van ellátva. És ez nem kislányos játék. Ez a valóság. Ők segítettek át a terhességen. Elviselték, ahogy össze gusztustalankodom a jégkrémet és az kovászos uborkát. Ha ezek után nem hagytak ott, tudtam, hogy nem fogom elijeszteni őket az instabil lelki állapotommal.
Ezalatt az idő alatt, annyi mindent vágtam a fejükhöz! Megérdemeltem volna, hogy otthagyjanak a szarban.
De nem tették. Maradtak.
Ők azok, akik ott voltak. És hogy, hol az az ott?
Mindenhol.
Bárhol.
Mellettem.

3.rész ~ A törénet egy kis darabkája

 Ahoy!

Iszonyatosan sajnálom, de ha lehet nem részletezném a késésem okát, csak tőszavakban.

Tanulás, Vámpírnaplók, lustaság, és felvételi.

Azonban, ma kiteszek két részt, holnap még megpróbálok írni, aztán 24.-én is szerencsét próbálok.

Ha nem jelentkeznék karácsonykor, előre is boldog ünnepeket, és újévet!:)

Aztán nem lerészegedni! ;)

Nem húzom tovább az agyatok, itt az 5.rész.:)

Hupsz:$

Szeptember 7. szombat

Zayn Malik szemszöge
-Jóóóóó reggelt álomszuszék! - hirtelen leborultam az ágyról, mert valami éles, és kifejezetten fájdalmas hangot hallottam közvetlenül a fülem mellett.
-Mi a fasz?! - lassan kászálódtam fel, és próbáltam a szememmel kiherélni azt a két idiótát, akik egy kicseszett sípot fújtak a "tiszteletemre".
-Mit akartok? - visszamásztam a fekhelyemre, azonban a próbálkozásom, miként megpróbálom kizárni a külvilágot, sikertelennek bizonyult.
-Nos, úgy gondoltuk, hogy mivel kezdesz egy begyöpösödött, szeretethiányos... - kezdte Louis.
-Viagrára szoruló vénemberhez hasonlítani... - folytatta Harry.
-Ezért kicsit megmozgatunk! - ezt már mindketten ordították, mint valami csatakiáltást.
Ezek ketten hülyék, esküszöm.
-Maradjatok már! Hajnali öt óra van... - amint tudatosult bennem, hogy mégis mennyi az idő, egy fájdalmasat nyögve temettem a párnámba az arcomat.
-Gyerünk, elmegyünk futni! És nehogy azt hidd, hogy most lerázhatsz minket! Mert ha ma nem jössz, holnap még korábban keltünk, és így tovább. - ígérgette Louis, de valahogy hajnalok hajnalán nem volt kedvem ehhez hasonló szarságokhoz.
-Ha végeztetek, végre eltakarodtok innen? - nem érkezett válasz, zörögve és csörömpölve mentek ki a szobából, és remélhetőleg a házból is eltűntek.
Még hogy futni! Még levegőt venni is nehéz másnaposan...
Próbáltam visszaaludni, de nem jött össze. Lassan kecmeregtem ki az ágyból, és durva fejfájással indultam a konyhába. Aszpirin kereső hadjárat, első felvonás.

Liam Payne szemszöge
-Daniella, igazad van, de...
-Nem! Nem értelek Liam, miért csinálod ezt? Miért titkolózol? Szóltam valaha egy rossz szót is azért, mert alig látjuk egymást? Vagy mert a hangod már csak telefonon keresztül hallom? Talán, mert a netről kell megtudnom, mi van veled? Szólj, ha tévedek, de én úgy érzem, hihetetlen türelemmel voltam hozzád!
-Kérlek, had magyarázzam meg!
-Ugyan! Felesleges. Szóval, Sophia, mi? Hát jó. A te döntésed. Viszlát, Liam. - letette! Ilyen nincs! Miért kell ilyen makacsnak lennie? Mi a francnak nem képes meghallgatni? És miért szeretem benne ezeket az idegesítő szokásokat?
Tegnap, átkozottul összevesztünk. Méghozzá azért, mert találkoztam egy régi osztálytársammal. És természetesen, a média számára az már egyet jelent azzal, hogy megcsalom Danit, titokban elveszem Sophiát feleségül Vegasban, aztán meg Mexikóban illegális lámatenyésztő leszek, hogy eltudjam tartani azt a féltucat gyereket, akik még csak nem is hasonlítanak rám. Bravó!
Velem van baj, vagy ez tényleg normális? Lassan én is követhetem Niall-t és Zayn-t a dilidokihoz.
Francba.

Louis Tomlinson szemszöge
Valami puha dolog cirógatta az arcom, amihez apró kuncogások társultak, ahányszor vágtam egy grimaszt.
-Ideje felkelni, Louis! - édes hang, puha bőr, felháborítóan gyönyörű arc. Igen, ő Eleanor.
-Nem akarook! - nyafogtam, mint egy kisgyerek, csak hogy nevetni halhassam.
-Ne gyerekeskedj, elvileg egy érett, erős férfi vagy, nemde? - hmm...azt hiszi sértegethet?
Hirtelen kerekedtem felé, amit egy meglepődött sikollyal fogadott.
-Higgy nekem, nálam férfiasabb férfit nem ismersz. - végighúztam az orrom az álla vonalán, egészen le a nyakáig.
-Akkor, Mr.Férfias Tomlinson, hajlandó felkelni? - csillogott a szemében a jókedv, és az a huncut mosoly ott bujkált a szája sarkában, mint mindig, amikor játszhat velem.
-Lássuk csak...Keljek ki a pihe-puha ágyikóból, amikor maradhatok is, ráadásul egy hercegnővel? - kinyújtottam a karom, jelezve, hogy hajtsa rá a fejét, amit szívesen megtett. Átkaroltam, és a derekát kezdtem el simogatni, miközben szemeztünk.
-Hova tűntél az éjjel? Arra keltem, hogy elfértem az ágyon. Furcsa volt, hogy nem kell megverekednem a területért.
-Harry-vel megpróbáltunk egy kis életet verni Zayn-be, de nem igazán volt eredményes - elnevette magát, majd lágyan megcsókolt. Nem volt követelőző, sem sürgető. Csak aranyos, és biztató.
-Jól értem, hogy életet akartatok verni belé? Ezt hogy is kell elképzelni? Fogtátok magatokat, és nekiestetek, vagy mi?
-Dehogy! Olyan vakmerőek azért nem vagyunk. Próbáltuk rávenni, hogy menjünk futni, de olyan, mint döglött lóval kártyázni. Viszont, holnap még korábban megyünk, és addig szekáljuk, amíg be nem adja a derekát.
-És ha el is megy veletek, mit vártok ettől? - szórakozottan tekergettem ujjaim között az egyik selymes hajtincsét, ő pedig nézte, mit művelek szeretett hajkoronájával.
-Hát, megszoksz vagy megszöksz alapon kéne működnie.
-Bővebben?
-Nos, mivel nem nagyon tud megszökni hajnalok hajnalán, így marad a megszoksz elv, vagyis minden nap eljön velünk, amíg meg nem nyílik nekünk.
-Jól sejtem, hogy ez a terv a te kis agyadból pattant elő? - megőrjít a mosolyával!
-Lehetséges... - pirultam el. Sosem bírtam, ha ilyen áthatóan nézett rám.
-Te jó ember vagy, Louis. - megcsókolta a homlokomat, és elvonult a fürdőszobába, egyedül hagyva engem a gondolataimmal.


Rose Trumble szemszöge
Már korán reggel fent voltam, és zöld teát szürcsölve néztem ki a fejemből. Néha, egyszerűen csak elmerülök a felhőkben, a napfelkeltékben. Különös történeteket találok ki, amit aztán minden nap egy újabb szállal bővítek, egészen addig, amíg én magam bele nem zavarodom. Akkor aztán újrakezdem, teljesen máshogy. Aznap, éppen a felhőkön volt a sor, hogy krikettben lealázzák a flamingókat, így hát szórakozottan kuncogtam magamban. Normális vagyok? Nem. Vállalom? Naná.
Hirtelen felindulásból elléptem az ablakból, ahonnan eddig bámultam az eget, és elindultam Lina szobája felé.
Lassan haladtam a faparkettán, próbáltam a lehető legkisebb zajt csapni.
Amint beléptem, megcsapott a jellegzetes epres illat. Angelina lételeme volt az eper, és a piros szín. Nem is csoda, hogy szinte minden holmija a piros valamilyen árnyalatában játszott. Barna haja frissen, bár kissé gubancosan terült szét a párnáján, Ő pedig halkan szuszogott, és még álmában is mosolygott.
Lassan mocorogni kezdett, majd kinyitotta szemeit, és álmos tekintettel nézett rám.
-Jó reggelt, anya! - nyújtózkodott, én pedig automatikusan kaptam ki az ágyból, hogy megpuszilgassam.
-Szia, Kincsem! Készen állsz a nagy kalandra? - köszöntettem a kislányom.

Rose Trumble szemszöge
Hát, igen. 22 éves létemre, van egy öt éves lányom. Nem kell egy Einsteinnek lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, valahogy 16-17 éves koromban történt a "dolog", amire nem szívesen emlékszem vissza. Nem egy átbulizott éjszaka volt, nem egy félresikerült baleset. Igazából, nem is emlékszem rá, csak nagy vonalakban.
Valahogy tél közepe felé jártunk, már egy nagyobb adag hó be is lepte az utcákat. Már korán sötétedett, én pedig szokásomhoz híven a könyvtárban kuksoltam zárásik, ami este hat órát jelentett. Korom sötét volt, de mint mondtam, megszoktam, hogy ilyen tájt érek haza. És innen kezdődnek az emlékfoszlányok.
Dübörög a fülemben a zene, szórakozottan bólogatok a szám ütemére. Megbotlok. Valaki elkap. Érzek egy csípős, eszelősen undorító szagot az orromban, ahogy egy kendőt tartanak az arcomhoz. Aztán felébredek, ugyan ott ahol elájultam. Akkor még nem tudtam mi történt, honnan is kellett volna? A szakadt ruháimnak sem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, gondolván, az eséstől szakadtak el. Aha, majdnem.
Két héten belül kezdődött a szokásos forgatókönyv. Reggeli hányás, menstruáció kimaradás, és olyan dolgokat összeettem, amire ma visszagondolva, elkap a hányinger. Anya ezeket látván elvitt egy nőgyógyászhoz, aki megvizsgált, majd kijelentette, hogy terhes vagyok. Az egy dolog, hogy az anyám leblokkolt, de én is sokkot kaptam. Én? Terhes? Mikor még a fiú fogalmát is csak a könyvekből ismerem?
Az orvos bizonygatta a maga igazát, én az enyémet, anya meg hallgatott. Aztán elküldtek egy másik vizsgálatra, ahol kiderült, hogy bizony megerőszakoltak.
Ezután jöttek a legfontosabb kérdések.: Ki tette? Mi lesz a babával? Mi lesz az iskolával? Hogyan tovább?
És a válaszaim.: Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom. És a változatosság kedvvért.: Nem tudom.
A mai napig nem tudom mit vártak tőlem 16 évesen. A legnagyobb gondomnak az kellett volna legyen, hogy mit vegyek fel a tavaszköszöntőre, ha elhív valaki egyáltalán. Ehelyett a nyakamba szakadt egy gyerek, akit meg akartam tartani. Bizony. Nem voltam hajlandó elvetetni, és nem tudom miért. Nem a tipikus "egy élet növekszik a szívem alatt, nem lehet ilyen kegyetlen" dráma játszódott le bennem. Csupán, kíváncsi, és idióta voltam. Lina mára a legjobb dolog az életemben, akkor még csak egy ismeretlen tényező volt, amit meg akartam fejteni. Betegesen hangzik, ugye? Az is.
A terhességem első három hónapjában kötelező terápiára kellett járnom, a fiatalkori terhesség és erőszak miatt. Mindeközben levelezőn folytattam a tanulmányaimat, és elég jól haladtam. Elméletben sírnom kellett volna, vagy egyszerűen magamba fordulnom, esetleg mindkettő egyszerre. Viszont én nem éreztem magam ennyire kétségbeesetten.
A negyedik hónapig, amikor elkezdett már eléggé gömbölyödni a pocakom.
Akkor elkezdődött a teljes lelki összeroppanás. Elkezdtem emlékezni. Bár ne tettem volna! Visszajött minden apró mozdulat, érzés, és gesztus. A hányinger kerülgetett magamtól, s attól a valamitől ami a hasamban volt. Azonban, akkor már nem lehetett visszafordítani. Próbáltam, de hiába.
Az első esetet, otthon csináltam. Bementem a fürdőbe, elvettem egy pengét apa cuccai közül, és egy szép, függőleges csíkot húztam az alkaromon. A vércseppen egyesével, lassan csordultak ki, majd egyre jobban szaporodtak, gyorsabban követték egymást.
Úgy voltam vele, mindegy hogyan, de meg kell szabadulnom ettől az átkozott gyerektől.
Azzal a lehetőséggel nem számoltam, hogy az anyámnak éppen akkor támadt kedve mosni. Így azelőtt bevittek a kórházba, mielőtt elvérezhettem volna. A heg nem volt életveszélyes, és nem is maradt nyoma. Még.
Másodszorra már okosabb voltam. Nem egyből szabadítottam el a poklot, apró, de mély vágásokat ejtettem a csuklómon, vízszintesen. Ezeknek a helye ott maradt. És ott is fog lenni, egy életen át.
Ezek után csak hosszú ujjú pólóban jártam, ami felkeltette a körülöttem élők figyelmét, így ez sem sikerült.
Végül, utolsó elkeseredésem jeléül a gyógyszerekhez fordultam. Az egyik nagyon erős nyugtatóból, amiből szigorúan csak akkor szabadott volna bevennem, amikor végképp nem bírom, lehajtottam egy marékkal.
Valahogyan, ezt is túléltem. Akkor apa talált rám, a konyhakövön elterülve.
A kórházban, ahol lassan törzsvendégi kártyát kellett volna kapjak, még időben kimosták a gyomrom, így sem nekem, sem a picinek nem esett baja.
Talán valami, az emberek intellektusát meghaladó akarta így, vagy csak pusztán szerencsém volt, de túléltem. Minden próbálkozásom ellenére túléltem, mert túl kellett. Nem csak magam miatt. Ott volt Angelina, az apró magzat, akinek én voltam az egyetlen mentsvára. A szüleim miatt, akik már így is éjjel-nappal értem aggódtak, akik nem érdemelték ezt a bánásmódot tőlem. Az öcsém, akit imádok, mégis rá is hatotta ezzel az elmebeteg viselkedésemmel. És a barátaim, akikből ugyan nincs sok, ketten vannak csupán, de mindig velem voltak. Miattuk kellett élnem, mert nem hagyhattam cserben őket. Az nem én lettem volna.
Viszont, szerencsére, ez a kiborulásom csak ideiglenes volt. Az ötödig hónapra már megbántam minden babaellenes gondolatomat, a hegekről nem is beszélve!
Akkor, és ott, úgy éreztem az a helyes, pedig csak a gyengeségemet bizonyítottam vele. Elbuktam azon a próbán, de mára felálltam. És igenis megérte. Van egy gyönyörű kislányom, akiért az életemet is odaadnám. És az "apja"? Azóta sem derült ki. Őszintén? Jobb is. Inkább apa nélkül nőjön fel, minthogy egy olyan gerinctelen, aljas alakot kelljen az édesapjának hívnia.
Azóta megváltoztam. Bátrabb lettem, nem féltem az emberektől. Barátkoztam, sokkal közvetlenebb lettem az emberekkel. Azokkal pedig, akiket szerettem, még szorosabb kötelék fogott össze.
Talán furán hangzik, de hálás vagyok ezért az egészért.
Megkaptam a világ legszebb ajándékát, és visszakaptam önmagam.
Csak egy sokkal vagányabb kiadásban.

Diktia Cinter!!!

Régebbi blogja, iratkozzatok fel légy szíves!^^

Ahoy!^^
Most egy kis hirdetéssel jöttem hozzátok, és egy kéréssel.: Aki írja ezt a blogot, nagyon jó barátom, és most egy új történetbe kezdett.Viszont, iszonyatosan parázik, ezért légy szíves, írjatok neki pár biztató szót! Most egy 5SOS fanfictionnel készül, aminek a linkjéz még nem tudom, de amint meglesz, itt megtalálhatjátok!:)
Addig is, itt egy blogja, ezen keresztül üzenjetek neki, vagy csatlakozzatok a facebook csoportjához!
ITT TALÁLHATÓ A FACEBOOK CSOPORT LINKJE

Az ÚJ blog prológusa.:
"Nem gondoltam volna, még a legmerészebb álmaimban sem, hogy majd egy olyan fiúval kell egy párt alkotnom, akit ki nem állhatok.
Persze a legjobb barátom mindennél fontosabb volt nekem, mégis nehezen egyeztem bele abba, hogy egy bandatársának a barátnőjét kelljen eljátszanom, csak hogy jobb legyen a helyzetük, amit persze a drága dobosuk rontott el, úgy ahogy csak lehet.
De mit képzeltem? Hogy majd minden zökkenő mentesen megy és annyival megúszom, hogy az újságok címlapján virítok Ashton Irwinnel, a 5 Seconds of Summer dobosával? Nem, ez sajnos nem ilyen egyszerű. Számolnom kellett volna azzal, hogy az újságírók és a paparazzók minden lépésünket figyelik és ha utcára lépek -akár egyedül, akár a göndör hajú álbarátommal- egy fotós mindig a képembe nyomja a kamerát, jobb esetben kicsit távolabbról kapnak le. Őket nem izgatja a magánszféra, se semmi más, csak az a lényeg, hogy eladjanak egy jó sztorit, amiből a srácok persze jól jönnek ki, velem ellentétben. Szembe kell néznek több millió utálkozó lánnyal, és azoknak üzeneteivel, leveleivel. Nem tudtam mibe vágok bele, de ez ellen már nem tudtam mit tenni. Muszáj voltam tovább boldognak tettetnem magam, egy olyan fiú mellett, akit a hátam közepére sem kívántam volna. De aztán minden fenekestül felfordult, akár csak az életem."

VISZONT  ugye említettem a régebbi blogját (fent található a fejléce), ami egy Harry Styles fanfiction (személyes kedvenceim egyike).
Unallowed Love <--------  Itt tessék tevékenykedni!:) (ide kérem azokat a kommenteket, ahol biztatjátok, kezeskedem afelől, hogy brillírozni fog!:) )

Most pedig *dobpergés* következzen a személyes üzenetem Cintinek!
Na ide figyelj csaje! Tedd el azt a ***** ásót, mielőtt még "elásod magad" és nézz kicsit körbe! Ott vannak az előző blogodon a feliratkozóid, nem csak a móka kedvéért vannak ott.Jönnek kommentek is, ami egyet jelenthet.: ÉRDEKLI őket, és tényleg szeretik az írásaid.
Nem szabad bizonytalannak lenned, mert, valljuk be, rohadtul van érzéked hozzá, és nyavalyoghatsz össze-vissza, ez nem fog változni. Kezdj el hinni magadnak, és másoknak. Külső szemlélő sokkal jobban felfogja a dolgokat, te túl elfogult vagy a történthez, a tökéletest is csiszolni akarod még..:)
 So halhass rám, mert tényleg megverlek ha bizonytalankodsz! Rád uszítom a kiheréltetett Kevineket, ráadásul az utóbbi időben kissé meghíztak, így jobban fáj, ha rád esnek.

2.rész ~ Éljen az első benyomás.

 Haay!^^
Először is.: Nagyon szépen köszönöm a 6 feliratkozót, és 400+ oldalmegjelenítést! ♥
Megérkezett a 2.rész! Nem ez életem remekműve, de remélem elnyeri a tetszéseteket.
És még annyi, hogy kedden szurkoljatok, mert matek témazárót írok..Bah ><
Na, de nem szövegelek tovább, jó olvasást! ღ

Ha ezt olvasod, valószínűleg követsz engem.Csak megszeretném köszönni.Szeretlek:)

Rose Trumble szemszöge
Miután Niall elintézte a telefonját, még elbeszélgettük a maradék időt. Amint távozott, írtam pár dolgot a mappákba, aztán folytattam a napomat...
Este hat óra
Ahogy lement az úgynevezett "műszakom", meglocsoltam a növényeket, és hazafelé vettem az irányt. Kifejezetten jól esett az a negyven perces séta, ugyanis semmi kedvem nem volt tömegközlekedési eszközökön hazautazni.
Szórakozottan gyalogoltam a macskaköves járdán, miközben Selena Gomez - More c. dala dübörgött a fülemben, így ritmusra koppantottam a cipősarkammal.
Zayn Malik szemszöge
Amit Paul eltervez, az így vagy úgy, de megtörténik. Ha azt mondja, le kell szoknom a cigiről,  "valamiért" sosem találok otthon egy dobozzal  sem, ami felettébb érdekes. És ha ő kitalálta, hogy én holnap elmegyek egy agyturkászhoz, ha kell a hajamnál fogva ráncigál el. És a hajamért ölök.  Egyedül a fodrászom érhet hozzá, még a családomnak sem engedem meg. Szinte nincs magánéletem, legalább a hajam had maradjon meg nekem.
Milyen rég is voltam otthon...jó egy éve, hogy jártam Bradfordban. Telefonon pedig két hete beszéltünk, ha jól emlékszem, de lehet hogy több.Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányoznak, de könnyebb elviselni így, mintha minden nap hallanám a hangjukat.
Az egész úgy volt, hogy Paul besétált, megállt előttem, és abban a két percben ellenkezést nem tűrő hangnemben eldarálta, hogy holnap reggel 6:45-re legyek valami pszichiáternél, mert elviselhetetlen a viselkedésem blablabla...Szóval csak a szokásos. Ez a hetedik eset, hogy elküld egy ilyenhez, eddig 4 alkalom volt a max, amit kibírtak velem.Valószínűleg, most sem lesz másként, elküld valami zöldfülűhöz, akin még ott a tojáshéj.
Elmegyek, hogy Paul ne tudjon cseszegetni, de azt ne várja, hogy rögtön lelkizni kezdek. Majd biztos egy vadidegennek kezdek fecsegni. Aha.
Miután ezt a látogatást lezavartuk, vettem egy hideg zuhanyt és lementem a boltba cigiért, na meg persze egy kis szomjoltóért, eztán újra bedőltem az ágyba, az esti bulizásra készülődve.
Rose Trumble szemszöge
Másnap reggel, 6 óra 39 perc
Egyszer az életben pontosan érkezem, se nem korán, de nem is későn, erre mi van? Naná, hogy nem jön el.
Tegnap egész este a könyveimet bújtam, és felkészültem amennyire csak lehetett, de ha el sem jön, honnan tudjam, mi a baja?

Ro aznapi ruhája.

Már éppen azon voltam, hogy leszaladok még egy kávéért, amikor nyílt az ajtó és belépett egy férfi, valószínűleg Zayn.
-Örülök, hogy idetaláltál! - mutattam műmosolyt, mert hát az első benyomás...Odaálltam elé, a kezemet nyújtva, egy kézfogásban reménykedve.
-Aha. Gondolom, te vagy Rhonda - jelentette ki flegmán, majd bevágta magát a fotelembe, egy pillantást sem szentelve tovább nekem. Inkább a telefonjába temetkezett.
-A nevem Rose.Nem Rhonda, rendben?  - szépen lassan beszívtam a levegőt, majd kifújtam.Biztattam magam, hogy csak nem akar itt lenni, végül is, kinek van kedve napi két órát egy vadidegen mellett tölteni? Azért valljuk be, cseppet sem volt szimpatikus ez a fiú, már a kisugárzása is taszított. Messziről érezni lehetett a különleges, de inkább furcsa illatot, amit árasztott.Alkohol, cigaretta, mentol, és valami furcsa, amit leginkább az éjszakai kalandok szagához hasonlítanék.Rám nézett, és...vigyorgott.
-Szóval, mi a teljes neved? - hülye kérdés volt, tisztában voltam a kilétével, de kíváncsi voltam, hogyan viszonyul ahhoz, ha valaki nem ismeri.
Felhúzta a bal szemöldökét, és érdeklődve, bár kissé gúnyosan pillantott rám, de nem szólalt meg.
Szóval így játszunk, rendben. Akkor ne beszélj, akkor is ki fogok húzni belőled valamit.
-Jó, akkor az életkorodat elárulod? - ugyanaz a csúfondáros nézés, mivel nem szakította meg a szemkontaktust. Direkt heccelt, hogy meddig bírom. Benézted, ha azt gondolod, hogy egykönnyen megadom a nyugtot neked.
-Szóval csendkirályt játszol? - utánoztam, én is felhúztam a szemöldököm, mire elmosolyodott, de egyáltalán nem 'cuki' mosoly volt. Köcsög.
Csendben ültünk, több mint másfél órán át. Ő a telefonjával szórakozott, én pedig őt bámultam. Attól függetlenül, hogy egy arrogáns seggfej, felkeltette az érdeklődésemet, de csak kizárólag szakmai szempontból. Találkoztam már olyannal, aki dühöngött, sírt, vagy csak magába mélyedt, de olyannal, aki ennyire szenvtelenül adta volna elő a laza, semmi-sem-érdekel figurát, még nem.
Halk kopogás hallatszott, majd miután kiszóltam, hogy jöjjenek nyugodtan, két férfi lépett be. Niall-t rögtön megismertem, viszont a másik, kissé nagydarab urat nem tudtam hova tenni.
-Sziasztok! A recepciós hölgy mondta, hogy lejárt a két óra, úgyhogy bejöhetünk.Remélem, nem zavartunk meg semmit. - mosolygott csillogó szemmel. Valószínűleg abban reménykedett, hogy már az első alkalommal áttörő eredményeket érek el.
-Be szeretném mutatni Paul Higgins-t, ő a menedzserünk és 'apukánk' - mutatott macskakörmöket a levegőbe.
-Üdvözlöm, Paul Higgins! - fogtunk kezet.
-Rose Trumble.  Lehetne, hogy tegeződjünk?- mosolyogtam rá.
-Örülnék neki.Szóval te vagy az, aki a nyakamba uszította ezt a durcell nyuszit megszégyenítő szőkét?- bökött Niall felé, aki elvörösödött.
-Olyasmi, de még van min dolgozni! - kacsintottam az Ír srácra, aki megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.Sosem szerette, ha róla folyik a csevej, főleg, ha ő is a szobában tartózkodik.
-Akkor gondolom, én leléphetek. - mondta Zayn, és felállt.
Szó nélkül távozott, de valamiért nem tudtam meglepődni. Lassú, ruganyos léptekkel haladt, nem siette el a dolgot, és ez a dolog is idegesített. Annyira könnyen kezeli a dolgokat! Lehet, hogy nem látja át a dolgok valódi súlyát, de legalább egy kis lelkiismeret furdalása lehetne.
-Nagyon bosszantó volt?  Nem csinált semmi hülyeséget? - aggodalmaskodott Paul.
-Egészen tűrhető, de erről nem beszélhetek a titoktartás mivoltából, azonban abban biztosíthatlak, hogy  csak idők kérdése,és úgymond, megtöröm.
-Köszönöm.Viszont, most mennem kell.Jól tudom, hogy jövő héten már minden nap tudod fogadni?
-Igen, adom is a beosztást - sétáltam az asztalomhoz, és kikerestem a tegnap készített időbeosztást.
-Hétfőn, 8-tól 10-ig, kedden déltől 2-ig, szerdán megint 8-tól 10-ig, csütörtökön és pénteken pedig 4-től 6-ig, megfelel?
-Tökéletes, köszönöm! - mondta, majd elviharzottak.
Éljen az első benyomás...

Zayn Malik szemszöge
-Zayn, állj meg, hallod!? - hallottam meg Niall hangját, ahogy futott utánam a lépcsőn.
Rose. Furcsa csaj volt, azt meg kell hagyni. Viszont, ugyan olyan mint a többi. Persze, eddig ő a legdögösebb. Azt hiszi, ha néhány órát 'beszélgetünk', máris megtudja, mi bajom van.
Élvezettel láttam, hogy felidegesítette, amiért nem tudtam a nevét. Szinte láttam, ahogy az ördög és a kis angyal ott veszekednek a vállán, hogy visszaszóljon, vagy hagyja a fenébe. Sajnos, az angyal nyert...
-Mit akarsz? - fordultam a szőke felé. Talán őt viselte meg legjobban ez a 'változás', amin átmentem, de hát, nem tehetek róla. Most ehhez van kedvem, nekem is vannak jogaim, nem?
-Milyen volt?Összebarátkoztatok? - tudakolta reménytől elfúló hangon. Ilyen nincs!
-Igen Niall, nagyon jóban lettünk! Teázgattunk, sőt! Még sütit is kaptam, miközben a legújabb szájfényről árnyalatairól beszélgettünk! - azt hiszem, kicsit durva voltam. De minek érdekli? Semmi köze hozzá.
-Öhm, rendben, értem. Bocs, ha zavartalak... - megszeppenve fordult el, és indult meg felfelé.
-Niall! Erre kell menni. - mutattam az előttem lévő lépcsőre. Elvörösödve motyogott valamit, és gyors léptekkel került ki. Majdnem megsajnáltam. Majdnem.

Niall Horan szemszöge:
Francnak kell ilyennek lennie! Én csak segíteni akartam neki. Miért kell azokat bántania, akiket szeret?

Playground

Lehet, hogy túl tolakodó voltam? Végül is, az magánügy, ami ott bent történik. Én sem meséltem el részletesen soha.
Ez igaz, viszont attól még, hogy arról nem beszéltem, hogy mi volt a beszédtéma, azt elmondtam, hogy hogy éreztem magam.
Hjaj, annyira bonyolult ez a srác!
Sebesen száguldottam le a lépcsőn, egészen a parkolóig, de nem akaródzott beülni az autóba.
 Azt mondják, mindig magamra veszem a dolgokat, pedig ez nem is igaz! Legtöbb esetben, tényleg az én hibámból történnek a dolgok, csak a többiek ezt nem ismerik el. Például, múltkor koncert közben elromlott a mikrofon, és nem találtak másikat, így az első négy dalt nem tudtam énekelni. Az is miattam volt, mert minden koncert előtt rettentően izzad a kezem, és valószínűleg amiatt romlott el. Persze, azt mondták, hogy valami a hangtechnikával volt, de nem hiszek nekik...
Megláttam egy kisebb játszóteret, és muszáj volt odamennem. Körülbelül 6-7 kisgyerek rohangászott, miközben szüleik vigyázó tekintettel figyelték minden mozdulatukat.
Hirtelen egy kisebb lökést éreztem a lábamnál, majd egy puffanást hallottam.
Amint lenéztem, egy 5-6 év körüli kislányt láttam a földön feküdni.
Hirtelen bűntudat ébredt bennem.
-S-sajnálom, nem akartam - nézett megszeppenve, mire elmosolyodtam. Gyorsan segítettem neki felállni, majd ránéztem.
-Én sajnálom, nem láttam, hogy jössz. - leporolta a kicsi ruháját, mire egy 20 év körüli nő futott oda hozzánk.
-Angelina, jól vagy? - aggódó tekintettel nézte végig, majd miután megbizonyosodott arról, hogy nem szegte nyakát, felém fordult.
-Ne haragudjon, csak kissé hiperaktív. Sosem néz a lába elé. - gyönyörű szeme volt, csillogó, karamell barna, amiben szinte örvénylettek az érzelmek és gondolatok.
-Öhm, semmi baj! A keresztfiam is épp ilyen, néha nem ártana egy kikapcsológomb rajtuk. - mondtam, mire édes kacagás tört ki belőle.
-Figyelj Lina!Menj vissza Bonnie-hoz, és játszatok szépen, oké? De próbálj nem elgázolni senkit, rendben? - puszilta meg a feje búbját, majd Lina visszaszaladt a kis barátnőjéhez.
-Milyen faragatlan vagyok! Niall vagyok! - mosolyogtam rá, majd a kezemet nyújtottam.
-Én Doreen vagyok, nagyon örülök Niall! - fogadta el a kezem.
Idő közben, leültünk egy padra, ahonnan Doreen nyugodtan beláthatta a gyerekeket.
-Szóval, mi járatban itt? - kérdezte mosolyogva, majd egy ravasz, sötétbarna, szinte fekete hajtincset a füle mögé tűrt.
-Őszintén, fogalmam sincs.Semmi kedvem nem volt hazamenni, ezért kijöttem, és reménykedtem benne, hogy belém szalad egy kislány, akinek a nővére ilyen csinos. - vigyorodtam el. 
Nem gondoltátok volna, hogy ilyet is tudok, mi?
Megint elnevette magát, majd kipirultan így szólt.:
-Aranyos vagy. Viszont Lina nem a húgom, én csak a bébiszittere vagyok, amíg az anyukája dolgozik.
-Oh...ez így akkor egy kicsit ciki. - vakargattam meg a tarkómat.
-Nekem azért tetszett - bökte meg a vállam.
-Akkor jó - mosolyogtam rá szelíden, majd én kezdtem el kérdezősködni. - És itt élsz? Mármint Londonban?
-Hát, többet vagyok itt mint otthon, az biztos. Ide járok egyetemre, és csak a szünetekben megyek haza. Stanmore-ban élek, hallottál már róla?
-Nem, még nem. És milyen ott élni?
-Mivel én születésemtől ott éltem, így én körülbelül 15 éves koromra meguntam az egészet. Nem szeretek utazni, de már muszáj volt onnan elszabadulnom, úgyhogy az egyetem kapóra jött.
-Értelek. Egyszer mindenképpen benézek, ha arra járok! Na, és milyen suliba jársz? - váltottam témát, ugyanis mindent meg akartam tudni róla.
-A London School of Economics-ba járok, és társadalomtudományt tanulok - pirult el.
-Na ne! Szép és okos is vagy...biztos létezel?-bökdöstem meg az arcát gyengéden, amin megint nevetni kezdett.
Imádom a nevetését.
-Köszönöm - mosolygott, majd az órájára nézett.
-Ne haragudj Niall, de nekünk mennünk kell! - nézett rám bánkódva.
-Esetleg...megadnád a telefonszámod? - nyújtottam felé a telefonom. Légyszi, légyszi, légyszi!
-Persze! - majd pár mozdulattal visszaadta a telefont, immár a számával benne.
-Akkor...majd hívlak! - mielőtt tiltakozhatott volna, adtam két puszit az arcára, amit legnagyobb meglepetésemre viszonzott.
Aztán elment...