4.rész ~ Barátok

 Tshőő!:3

Ugye, tegnap mondtam, hogy még ma teszek ki részt.

És ezt sikerült is tartanom, még ha már csak 5 perc is van hátra.

So sietek.

At first.: Louis drágám...Nagyon boldog születésnapot, remélem minden kívánságod teljesül, ami csak lehetséges. No meg ami nem, az is! Egy kis mágia csodákra képes ;) <3

Nektek pedig nagyon boldog karácsonyt kívánok, köszönöm, hogy itt vagytok, olvastok, komiztok etc..:'3

Valljuk be, ez az első közös karácsonyunk! :D 

Úgyhogy, karácsonyi ajándékra számíthattok! :3

Remélem, mindenki megkapja azt az ajándékot, amire vágyott!

Sok puszi, ölelés, virgács! <3

Úristen, 23.59.

Ho-ho-ho-ho!!

Szeptember 7. szombat

"-Jó reggelt, anya! - nyújtózkodott, én pedig automatikusan kaptam ki az ágyból, hogy megpuszilgassam.
-Szia, Kincsem! Készen állsz a nagy kalandra? - köszöntettem a kislányom."
-Hová megyünk? - kisgyerek lévén, rögtön kíváncsi lett a tekintete, mintha karácsony reggelén lennénk, az ajándékbontás előtt.
-Nem tudom, hová szeretnél? - kisimítottam egy barnás hajtincset a homlokából, ő pedig kiugrott az ágyból.
-Tudom már! - kiáltott fel boldogan, majd táncolni, pontosabban balettozni kezdett a szőnyegen.
-Süssünk sütit, aztán menjünk el a nagyiékhoz!
-Rendben, szedjük össze magunkat, és sütésre fel!
Két óra múlva
-Hát Lina...kész vagyunk! - kemény másfél órát szenvedtünk a sütéssel, plusz az a fél óra, amíg sült. Viszont, elkészült! Igaz, hogy rá sem lehetett ismerni a konyhára, ugyanis dobálóztunk egy kicsit a lisztel, meg néhány tojással, de hát na! Egyszer élünk, élvezzük ki, nem?
-Oké, a terv a következő! Megfürdünk, mert mindkettőnkről folyik a tojás, aztán felöltözünk. Addig kihűl a süti is, azt elcsomagoljuk, és indulunk a nagyiékhoz, mit szólsz?
-Rendben. Van egy tojásdarab a homlokodon - nevetett, én pedig a kezemmel letöröltem. Megjegyezném, hogy nem csak egy tojásdarab volt, hanem minimum egy egész csirke.
Miután mindketten letudtuk a fürdést és öltözködést, Lina elkezdte a süteményeket elcsomagolni.
A tisztálkodás egy jó órát igénybe vett, mert mint kiderült, a tojás-liszt kombi elég makacs, ha a hajról van szó...
-Anya? Szia! - köszöntem mosolyogva a telefonba, miközben az ajtófélfának dőlve néztem Angelina ügyeskedésit.
-Szia Kincsem! Hogy vagytok? - ahogy ezt kimondta, egy hatalmas csörömpölés hallatszott.
-Hupsz. Ennyit a tejszínhabról. Mikor jöttök? - na igen, az anyukám nem egy idegbajos.
-Pont ezért hívtalak. Leszaladnánk, ha nem baj.
-Ne butáskodj! Tudod, hogy bármikor jöhettek! - ez igaz. Bármikor, bármilyen körülmények között átmehettem. Alig egy órára laktak tőlünk, így viszonylag gyorsan odajuthattunk.
-Akkor szerintem nemsokára indulunk. Amúgy, mihez kellett volna a tejszínhab? - érdeklődtem, ha már miattam ment tönkre.
-Apád mindenáron pudingot akart enni, és tudod milyen egy analfabéta a főzés terén! Komolyan mondom, annak is örülök, ha egy szendvicset meg tud csinálni anélkül, hogy el ne vágná a kezét! Kész katasztrófa! - fakadt ki anya, aki egyébként szakács, így nagyon a szívén viseli, hogy apa hadilábon áll a konyhával. És sajnos, vagy szerencsére, eddig 1:0 az állás a konyha javára.
-Hallom ám! - ez minden kétséget kizárólag apa hangja. Hoppá!
-Jobb is! Richard, kinek jut eszébe betenni a tojást a szekrénybe?? - és itt egy aranyos házastársi vita kezdődött arról, hogy 29 év házasság után, hol is tartják a tojást.
-Anya!? Itt vagy még? - kérdeztem szórakozottan, mert hát, ki nem élvezi az ilyen vitákat rajtuk kívül?
-Persze, mondd csak! Csak éppen fényképes bizonyítékot mutatok apádnak arról, hogy bizony a tojást a hűtőben tartjuk.
-Fényképes bizonyíték? Akarom én tudni? - nevettem fel.
-Persze. Van egy kép rólad, ahol éppen nyolc évesen a hűtőben állsz, és tisztán látszik, hogy ott van a tojás!
-Az a majonéz!! Hányszor mondjam még el, hogy még csak nem is hasonlít a tojásra? Rose, segíts már! - szólt bele apa, mert hát ugye ilyen helyzetben a gyerek az aduász.
-Sajnálom, de nem látom a képet. Csak annyit akartam mondani, hogy akkor mi indulunk, nemsokára találkozunk!
-Rendben Szívem, vigyázz az úton, és addig is puszilom Linust!
A gyorsnak és információ hiányosnak nem nevezhető telefonbeszélgetés után, végre elindulhattunk. Linát gondosan bekötöttem a kocsi hátsó ülésén, majd bezártam a ház ajtaját, és indulhattunk is.
Az első tíz percben még Angelina nagyban hadarta a héten vele történteket, aztán már csak az vettem észre, hogy egyre hosszabb ideig pislog, míg végül elaludt a drága.
Megpróbálok a lehető legtöbb időt vele tölteni, és bár tudom, hogy nem az igazi az, hogy mindig csak este hat után lát, plusz a szombat, vasárnap, amit végig vele töltök, viszont nem tudok mit tenni. Bánt? Iszonyatosan. Imádom őt, és ha tehetném éjjel - nappal vele lebzselnék, de ez sem a munkám, sem pedig az óvoda miatt nem megoldható. Ugyanis, szeptember elsejétől már a kiscsoportba jár. Hihetetlen, milyen gyorsan fejlődik.
Hirtelen megszólalt a telefonom,  és a képernyőn a világ egyik legidiótább nőszemélye vigyorgott.

Madison Faith Perez

Madison Faith Perez. Az embereknek csak és kizárólag Madison. Viszont, nekünk van úgymond, egy csoportunk, amiben hárman vagyunk.
Ez azt jelenti, hogy két ember hívhatja Faithnek. Én, és April Lockhart.
Ez a barátság már az égben megköttetett. Mindhárman ugyanabban a kórházban születtünk, majd később ugyanabba a csoportba kerültünk az óvodában. Osztálytársak voltunk tizenkét évig.
Egyedül az egyetem miatt szakadtunk el egymástól, viszont ez semmit nem jelentett. Ugyanannyit beszéltünk, nevettünk és sírtunk, mintha még együtt lettünk volna. Mindhárman éljük az álmainkat, bár személyiségünkből adódóan, kissé máshogy értelmezzük az élet fogalmát.

Ott van példának Faith. Nincsenek gátlásai, azt teszi amit akar. A szíve után megy, engedi hogy vigye az ár. Néha bunkó? Igen. Ez is hozzá tartozik? Naná. Nincs még egy olyan nő mint ő. 22 éves, és egy igazi lovas. Mindig is volt valami körülvették az állatokhoz, és ebbe a pasik is beletartoznak. Azonban, ő úgy bánik a lovakkal, ahogy csak egy vérbeli állatimádó tud. Ugrat, üget, galoppozik, meg minden ilyen ló járásra használatos szavak, amiket nem ismerek. Jelenleg már két hónapja Párizsban tartózkodik, egy lovas találkozó miatt, amit egy nemzetközi versennyel kötöttek össze - amit természetesen meg fog nyerni. Ő meg a vereség? Még viccnek is rossz.
Minden téren mindenevő. Nem tudsz olyan ételt, amit ő nem eszik meg. Nem tudsz olyan zenét, amit ő meg ne hallgatna - még ha utána le is hordja azt a sárga földig. A stílusa pedig... Olyan Faithes. Mindent mindennel, és még abban is állati dögös. Pofátlanság, igaz?

April Lockhart

Aztán, a drága, egyetlen Aprilünk. Ha valaki ránéz, rögtön a halál, sötétség, és fájdalom jut eszébe róla. Hogy miért? Kérlek szépen, ő góth. A feketén, fehéren és a szürkén kívül nem létezik számára más. Nem beszél sokat, nála jobb hallgatóságot el nem lehet képzelni. Ám, a baráti körében megnyílik, és többet ökörködik, mint elképzelnéd.
A stílusának pontos oka nincs, neki ez így jön be, ennyi. Nincs régi, elfeledett titok, sem életre szóló trauma. Egyszerűen csak, ez illik hozzá. Őszintén, el sem tudnám képzelni színesben, vagy hogy mindig csacsogjon, mint egy rossz plázapatkány (más néven, vásárlási mániával és folytonos megfelelési kényszerrel küzdő lányok/ tinédzserek/ nők).
Ő művész. Azon belül festő, és költő. Olaszország rabja, plusz ő is két hónapja van ott, a legújabb kiállítása miatt. Halál az életben, élet a halálban. Gyönyörű képek. A feketén kívül nem használt más színt. Egy színnel, több száz érzelmet sűrített a képekbe. Eszméletlen.
Ez a két ember, a "legjobb barát örökre" címmel van ellátva. És ez nem kislányos játék. Ez a valóság. Ők segítettek át a terhességen. Elviselték, ahogy össze gusztustalankodom a jégkrémet és az kovászos uborkát. Ha ezek után nem hagytak ott, tudtam, hogy nem fogom elijeszteni őket az instabil lelki állapotommal.
Ezalatt az idő alatt, annyi mindent vágtam a fejükhöz! Megérdemeltem volna, hogy otthagyjanak a szarban.
De nem tették. Maradtak.
Ők azok, akik ott voltak. És hogy, hol az az ott?
Mindenhol.
Bárhol.
Mellettem.